Sziasztok!
A Magyar írók hete projektünk alkalmával megkerestük Kollár Bettit is, akivel főként a Kosársuli című regénye kapcsán beszélgettünk, azonban szóba kerültek a jövőbeli tervei is.
Fanni: Mutasd be magadat kérlek!
Betti: Sziasztok! Kollár Betti vagyok, 24 éves szociológus és író. Idén diplomáztam a mesterszakon, az ELTÉ-n, eddig összesen négy könyvem jelent meg, plusz 2023-ra még két megjelenés van tervben. 14 évesen kezdtem írni, amikor egy sérülés miatt abba kellett hagynom a versenysportot, a kosarazást. Az írás a munkám és a hobbim egyszerre, imádom, hogy ezt csinálhatom főállásban, mivel már régóta ez volt az álmom. A vőlegényemmel és a kiskutyánkkal élek együtt, szeretek festeni, zenét hallgatni, olvasni, valamint esténként koreai sorozatokat nézni velük hármasban. 🙂
Fotó: Bolega Niki
F: Honnan merítesz ötletet, mi inspirál?
B: Szerencsére nagyon fogékonynak érzem magam az ihletszerzésre: rengeteg minden inspirál. Azt vallom, hogy mindig nyitott szemmel és füllel kell járni, mert bármilyen hétköznapi dolog elindíthat egy egész gondolat-lavinát a fejemben, amiből aztán egy egész sztori kerekedik majd. Szeretek a saját, valamint a körülöttem lévők életéből ihletet meríteni, mert az ember arról tud a legvalósághűebben írni, amit ismer.
F: Honnan jött a Kosársuli ötlete? Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a könyv megírásában?
B: A Kosársuli ötlete akkor fogant meg bennem, amikor egy hátsérülés következtében magam mögött kellett hagynom a kosárlabdát. Ez a sport akkoriban a legnagyobb szenvedélyem volt, így az elvesztését fájdalmas és nehéz folyamatnak éltem meg. A Kosársulit azért kezdtem írni, hogy kicsit gyógyíthassam a sérült lelkemet.
A könyv eredetileg a Wattpad-en futott, 2015-ben startolt és akkoriban még részről részre írtam. A kiadás előtti időszakban a legnagyobb kihívást az átdolgozása jelentette, ugyanis a wattpades verziót át kellett alakítani egy kerek, egész regénnyé. Sok új elemet, fejezetet és leíró részt illesztettem bele, sőt, még néhány mellékszereplővel is gazdagítottam.
F: Van elképzelésed arról, hogyan akarod befejezni a sorozatot?
B: Nincs. 🙂 Úgy vagyok vele, hogy nem tervezek több kötettel előre, inkább hagyom, hogy formálódjanak maguktól a gondolataim és az ötleteim. Az biztos, hogy lesz egy következő, egy második kötet, illetve már egy harmadikhoz is van ötletem, utána meg majd kialakul.
F: Ha film készülhetne a Kosársuliból, kiket választanál, hogy eljátsszák az adott karaktereket?
B: Igazából a többi könyvem kapcsán voltak konkrét elképzeléseim (és ábrándjaim), de a Kosársuli tekintetében nem nagyon gondolkodtam ezen. Amikor még Wattpaden futott a sztori, volt két színész, akivel „azonosítottam” a főszereplőket: Colin Ford, mint Konrád és Mackenzie Lintz, mint Luca. De őszintén szólva, az én elképzelésemben azért kicsit másmilyenek.
F: Van még olyan érdekesség a regénnyel kapcsolatban, amit szívesen megosztanál?
B: A Kosársuli főhősnője, Luca és én sok mindenben hasonlítunk, bizonyára azért, mert tini voltam, amikor elkezdtem írni a történetet és több tekintetben is a saját életemből merítettem. Éppen ezért a történet közel áll a szívemhez, mindig mikor beleolvasok, megelevenedik előttem a tini korom: az akkori barátságok és szerelmek, a sport szeretete és a családom támogatása.
F: Hogyan látod magadat 5-10 év múlva?
B: Abban bízom, hogy 5-10 év múlva is még az írással fogok foglalkozni. Szeretném magam más műfajokban is kipróbálni, illetve vágyom rá, hogy utazgassak és más helyeken, illetve környezetekben írhassak regényeket.
Ami a magánéletemet illeti, látom magunkat a párommal, ahogyan családot alapítottunk és alapítunk. Ott vagyunk egymásnak és szeretjük egymást, valamint a közös terveink megvalósításain ügyködünk.
F: Dolgozol jelenleg más regényen is a Kosársuli folytatásán kívül?
B: Nemrég adtam le a kiadónak A vonzás törvénye könyvsorozat harmadik kötetének kéziratát, jelenleg pedig igen, a Kosársuli második részén dolgozom. A napokban felmerült bennem a Kosársuli harmadik részének ötlete, így vagy azon, vagy a VT sorozat negyedik kötetén tervezek majd dolgozni ezután.
F: Milyen zsánerben próbálnád ki magadat szívesen, s melyik az, ami annyira távol áll tőled, hogy el sem tudod képzelni, hogy alkoss benne?
B: Egyelőre úgy érzem, bármit is alkotok, abban szeretnék helyet biztosítani a romantikának, mert valahogy hozzám ez a zsáner áll a legközelebb. Nagyon szívesen megpróbálkoznék kalandregény vagy fantasy történet írásával, amiben viszont a közeljövőben nem valószínű, hogy alkotnék az a sci-fi és a horror.
F: Köszönöm a beszélgetést!