„Az ​Akhilleusz dala rajongóinak

Ez nem egy vagy két nő története. Ez mindannyiuk története.
Az éjszaka közepén Aineiasz felesége, Kreúsza arra ébred, hogy szeretett városa, Trója lángokban áll. A tíz éve tartó háborúnak vége, a görögök győztek. Az asszony kétségbeesetten próbál menekülni a tűz elől, hogy elérje a városkaput, és reményei szerint találkozzon kedves férjével és kicsi fiával. Az utcákat azonban már ellepték a görög katonák. Vajon sikerül Kreúszának elkerülnie őket… és a végzetét?
Mindenki hallott már a trójai háborúról. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Mi várt rájuk a háború után? Miért küzdött meg az amazon hercegnő Akhilleusszal? Hogyan cselezte ki Pénelopeia a férje trónjára áhítozó kérőit?
Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a nyugati világ egyik legnagyszerűbb és legmeghatóbb történetét.

Natalie Haynes író és rádiós műsorvezető. Íróként több műfajban is kipróbálta már magát: krimi és ismeretterjesztő könyvek is fűződnek a nevéhez. Regényeiben, valamint saját rádióműsorában előszeretettel foglalkozik az antik szerzőkkel és műveikkel. 2015-ben a klasszikus irodalom szélesebb körben való megismertetéséért a Classical Association Prize díjjal jutalmazták. Az Ezer hajó a harmadik regénye, amely szerepelt a Women’s Prize for Fiction 2020-as rövid listáján.”

Véleményem a könyvről:

Ez a történet ezer pici apró darabkára törte össze a szívem. Ez nem egyszerűen csak egy könyv, ez bizony A nagybetűs könyv. Ebben a regényben nők ezrei kapták vissza rég nem hallatott hangjukat, hogy elmeséljék nekünk hogyan is élték meg a Trójai háború borzalmait. Nők, akiket ismerünk és nők, akikről még nem hallott a világ. Hiszen mindegyikük egyformán megérdemli a neki kijáró helyet ebben a szerteágazó történetben.

Ezer hajó indult el Görögországból azzal a céllal, hogy megtalálják a gyönyörű Helenét és visszajuttassák férjéhez Spártába. A mi történetünk azonban nem itt kezdődik. Mindannyian hallottunk már a Trójai háborúról, igaz? Mi lehet vajon azokkal a lányokkal, nőkkel, asszonyokkal, istennőkkel vagy akár amazonokkal, akik mindennek elszenvedői voltak? Ők hogyan élték túl ezt a tragédiát?

A regény írásmódja egyszerűen magával ragadó. A cselekmény több szálon fut, azonban a fejezetek elején mindig jelöli, hogy éppen kinek a nézőpontjából olvashatjuk az eseményeket, ami segíti a megértést. Az ember azt gondolná, hogy könnyen el tudja veszíteni a fonalat ennyi fordulat között, azonban az írónő végig fogja a kezünket és nem engedi, hogy elvesszünk a forgatagban.

Olyan női sorsokról olvashattam, kiknek fájdalmát szinte én magam is át tudtam érezni, annyira hitelesen ábrázolta Natalie. Éreztem a gyászt, a kétségbeesést, a rettegést, a bizonytalanságot, a csalódottságot, mindent, amit ők maguk is.

Sokszor nyomasztó volt? Bevallom igen, de így érzem kereknek a történetet. Míg a háború az egyik félnek győzelem, a másiknak veszteség és szenvedés, Natalie pedig nem volt rest bemutatni a vele járó sötétséget. Azt, amikor egyik pillanatról a másikra nők százai válnak nincstelenné, egyszerű szolgává.

A regény fejezetei hol hosszabbak, hol rövidebbek, sőt a benne található levelekkel igazán változatos és megható olvasásélményt garantálnak. Egyes szereplők visszatérő karakterek, míg mások csupán egy fejezet erejéig mutatják meg magukat, az olvasó így sosem tudhatja igazán, hogy hallhat-e még az adott személyről.

Az egyik személyes kedvenceim az egész kötetben azok a fejezetek voltak, melyben Kalliopé szemszögét láthattuk. Kalliopé az epikus költészet múzsája és az ő narrációjával egy teljesen sajátos perspektívát ismerhet meg az olvasó. Ő az a múzsa, aki által megismerhetjük ezeknek a bátor nőknek a történetét.

Számomra ez egy egyszeri és megismételhetetlen élmény volt. Egy teljesen új, egyedülálló megközelítése volt ez a görög mitológiának, amely egész biztos sokáig az emlékezetemben fog élni.

Ez nem egy vagy két nő története, hanem mindnyájuké.

„Amikor egy háború véget ér, a férfiak elvesztik az életüket. De a nők minden mást elvesztenek az életükön kívül.”

„Dalolj, Múzsa! – szólt.
Nos, hallasz engem? Daloltam.”

„A félelem érzése nem azonos a bátorság hiányával. Bárki lehet bátor, ha nem érez félelmet.”

Hálásan köszönöm a General Press Kiadónak, hogy olvashattam a regényt!