A Nappá vált lány külföldön hatalmas szenzációnak számít, az Agave Kiadónak hála pedig a magyar olvasóközösségnek is lehetősége nyílt megismerni a 14. századi Kínában játszódó történetet. Meg merem kockáztatni, hogy ez a legegzotikusabb könyv, amivel valaha dolgom volt, elsőre nem is volt egyszerű ráhangolódni. Főszereplőnk egy szegény családból származó lány, aki kisgyerekként megtapasztalja az éhínséget és az erőszakot, majd apjának és bátyjának elvesztése végképp megsebzi. Ő azonban ahelyett, hogy elkeseredni és saját magát is felkínálná az enyészetnek, elhatározza, hogy túl fog élni, és megtesz mindent a nagyszerűségért és felemelkedésért. Felveszi testvére nevét, és Csu Csungpa-ként történelmet ír.
Ebben a bejegyzésben a könyv legérdekesebb és legkülönlegesebb idézeteit hoztam el nektek, hogy képet kapjatok a történet valódi hangulatáról!
“Nem az erő, hanem a tudás az, amellyel a legbiztosabban túlélhetjük ezeket a ránk váró, nehéz időket.”
“Végső soron, a káosznak köszönhetjük, hogy olyan időkben élünk, amikor még a hétköznapi emberek is nagyszerűségre tehetnek szert.”
“Hogy kicsoda valaki, az semmit sem jelent azzal kapcsolatban, hogy miféle ember. A tettekben rejlik az igazság.”
“Az emberek azt mondják, egy kedves barát nélkül eltöltött nap olyan érzés lehet, akár három ősz.”
“Mégis, miféle összefüggésben volt a boldogság azzal, hogy az embernek hogyan kellett volna élnie az életét?”
“A test hozzászokik az edzéshez, a különféle hangokhoz és érzésekhez, sőt a testi fájdalomhoz is. De különös, hogy a szégyent az ember sosem szokja meg: minden alkalommal ugyanúgy fáj, mint legelőször.”
“Amíg a nagyszerű sorsom felé haladok, és azt teszem, amit meg kell tennem, egy nap az enyém lesz.”

“De tudod, mi rosszabb a szenvedésnél? Nem szenvedni, mert nem is élsz, hogy érezd.”
“Ne éld úgy az életedet, hogy csak a kötelességedre gondolsz. Amikor a nemlét között csak ezek a rövid időszakok jutnak nekünk, akkor miért ne hoznánk ki a legtöbbet az életből, ami most számunkra megadatott? Az ára megér ennyit.”
“[…] a kegyetlen helyzetekre nincsenek jóságos megoldások.”
“A képzelőerőt végtére is az inspirálja, hogy az ember milyen végkifejletet vár.”
“Ne nézz le repülés közben, különben rájössz, mennyire lehetetlen, és lezuhansz.”
“Csu előrelovagolt, és most, amikor visszanézett, látta a sötét szirtfalat, rajta az imbolygó lámpásfénnyel. Talán az ő életük is így nézett ki az égből: akár apró fénypontok, amelyek minduntalan kihunynak és újra felbukkannak a világegyetem végtelen, sötét áramlásában.”
“Ha az ember más sorsot szeretne, mint amit az Ég mért rá, akkor akarnia kell azt a másik sorsot. Küzdenie kell érte. Szenvedni.”
Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, és tesztek egy próbát az Agave Kiadó gondozásában megjelent kötettel!
