Fülszöveg: „A ​történelem körbevesz, akár az erdő.”

László Boglárka nagyívű történelmi kalandregényében négy generáció életét kísérhetjük figyelemmel, a monarchiabeli boldog békeidőktől egészen napjainkig. A kötet lapjain így közel egy évszázad telik el, világháborúkkal, forradalommal, diktatúrával. Mindezen hatások alól nem vonhatják ki magukat a baravári kastélyban élő Bánlakyak és leszármazottaik sem.

A történet Bánlaky Pál gróffal veszi kezdetét. Az ő halálát követően a birtok a legkisebb fiához, Bálinthoz kerül. A grófot lenyűgözi az 1900-as párizsi világkiállítás, birtokát modernizálja, és az elsők között lesz automobil-tulajdonos Magyarországon. A gróf és felesége, Mária gyermekkoruk óta ismerik egymást, ám a szerelmet mindketten a házasságon kívül találják meg. A bonyodalmaknak azonban mindez csak a kezdetét jelenti…

Miközben a Bánlaky-kastélyban és -uradalomban számtalan sors fonala kapcsolódik össze, színes kor- és társadalomrajz bontakozik ki az olvasó szeme előtt, aki végül, amikor a mozaik utolsó darabja is helyére kerül, maga is megválaszolhatja a regényfolyam központi kérdését: elfuthatunk-e a sorsunk elől, vagy minden meg van írva számunkra előre?

Habár a történelem sosem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé az iskolában, az utóbbi időben elkezdtek érdekelni a történelmi és családregények is. Nem azt mondom, hogy ez lett a kedvenc zsánerem, azonban időnként mindenképpen szeretnék majd ilyen típusú történeteket is olvasni. László Boglárka regénye ugyanis teljes mértékben lenyűgözött. Igyekszem mindig kritikusan állni egy-egy műhöz, és nem túlságosan elfogultan írni róla, de erről nagyon nehéz, nekem nagyon tetszett, és abszolút meghozta a kedvem ahhoz, hogy az Ünnepi Könyvhéten megjelenő regényét is minél hamarabb beszerezzem majd!

„ – Micsoda?! Nem véletlen a névegyezés?
– Hát nem. Véletlenek nincsenek.”

A történet a Bánlaky-család életét mutatja be a 20. században generációkon keresztül. Ez alatt az idő alatt a baravári kastély lakói megélnek két háborút, forradalmat, diktatúrát, így különösen izgalmas, hogy a birtokon ők ezekből mit érzékelnek, mi lesz az életükre hatással. Bevallom őszintén, hogy ha nem olvastam volna arról, hogy ez egy kitalált történet, simán elhittem volna, hogy valós szereplők életét vetette papírra az írónő. Ugyanis elképesztően (már-már néha túlságosan is) részletes bemutatást kapunk a négy generáció életéről. Az első 150-200 oldalt emiatt nekem kicsit nehezebb is volt olvasni, hiszen állandóan vissza kellett lapoznom a családfához (ami viszont hatalmas segítség volt), hogy követni tudjam, hogy ki kinek a kije. Főleg, hogy néha az évtizedek között is ugrál a cselekmény, így az elején sokszor „elvesztem”. Amikor azonban a szereplőket már jobban megismertem, és megjegyeztem a családi szálakat, elkezdtem élvezni a történetet. A végére pedig teljesen összeállt a kép, minden kérdésre választ kap az olvasó.

„Nem tudja senki, csak az erdő. Az erdő pedig hallgat.”

Sok fejezet egy ehhez hasonló mondattal végződött, ami szerintem egy szép keretet ad a történetnek. A baravári erdő rengeteg titkot őriz. Annak ellenére, hogy a falu igen kicsi, mégis rendkívül sok minden történt a 20. században. Ebben a korszakban sokan nem házasodhattak szerelemből, hanem a vagyon, a család neve számított, így többek között „tiltott szerelmeknek” a helyszíne volt az erdő, de a második világháború alatt elfagyta rejtekhelyként is szolgált.

Ha a rengeteg szereplő közül ki kellene valakiket emelnem, egyértelműen Mária grófné és Elvira lenne az. A két asszony rengeteg mindent átélt, azonban mindig mindenhol segítettek, ahol tudtak. Mindketten szép kort megéltek, azonban ennek ára volt. A családjuk volt számukra az első, felnevelték a fiaikat, emellett pedig a „fogadott” gyermekeiket is ugyanúgy támogatták és segítették, mintha a sajátjuk lenne. Mindent megadtak nekik, amit tudtak. Sajnos azonban a hozzájuk közel állókat túlságosan is korán elvesztették, mindketten túlélték a férjüket és a gyermekeiket is. Máriát és Elvirát mindenki tisztelte, a fiatalabb generáció felnézett rájuk, hiszen sokat köszönhettek nekik. Szerintem ők ketten a regény „tyúkanyó” karakterei, akiket mindenki szeretett. A két asszony egymás lelki támasza volt, kikérték a másik véleményét, ha éppen segítségre szorultak.

Amit különösen izgalmasnak találtam, az a „jelen” történetesei voltak. Nagyon sejtelmesen fogalmazott az írónő, illetve a szereplők kommunikációjából sem következtethettünk túl sok mindenre, így mindig kíváncsian vártam azokat a fejezeteket, ahol ők is felbukkanak. Őszintén mindenkinek ajánlom a művet, aki szeretne egy Magyarország területén játszódó történelmi regényt olvasni. A Bánlaky-örökség egy szép és kedves történet, így tökéletes lehet minden korosztály számára!

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Libri Kiadónak!