Egy újabb #POV könyvet olvashattam a Kolibri kiadó jóvoltából. Aki már régebb óta olvas tőlem értékeléseket, az tudhatja, hogy nekem nagy kedvencem lett ez a kiadói sorozat, mert eddig remek könyvek jelentek meg benne. Aki viszont nem ismerné a #POV cimkés könyvek a világ sokszínűségét és különböző látásmódokat hivatott bemutatni. A sorozatban eddig 8 könyv jelent meg. Nagyon tetszik ez a kezdeményezés és kíváncsi vagyok, milyen könyvek, témák fognak még helyet kapni a kolibri kiadónál. A sorozat következő kötete Joya Goffney írónő egyik könyve lesz. Tőle már olvashattuk, a “Bocs, hadd bőgjem ki magam” című regényt. De most nem is ez a lényeg, térjünk is rá a “Hát ezért szakítottunk” című könyv ismertetőjére és értékelésére. 

A regényben megismerhetjük Mint, aki egy durva szakításon van túl, talán az első igazi szívfájdalommal járó szakításán. Bár kapcsolata nem volt hosszú életű Eddel, a suli menő sportolójával mégis mély benyomást tett rá a kapcsolat. A könyv elején Min éppen úton van a fiúhoz, hogy visszaadjon neki mindent, amit a kapcsolatuk alatt eltett emlékbe és ehhez egy levelet is mellékelt, amit olvashatunk. A levél által ismerhetjük meg Min  és Ed kapcsolatát és, hogy miért is szakítottak. 

A könyv vonzereje számomra főleg abban rejlett, hogy egy kamaszlány történetét mesélte el, amihez magam is könnyedén tudtam azonosulni. Az első szerelem mindenkinek meghatározó élmény, amely az életünkre gyakorolt hatásokat hosszú ideig magunkkal hordozzuk. Az, hogy Min és Ed szakításhoz vezető útja volt a fókuszban, pedig csak tovább fokozta az érdeklődésemet, mert ezzel a témával szinte mindenki találkozik valamikor az élete során. Kíváncsi voltam arra, hogy Min hogyan élt át ilyen fontos érzéseket és hogyan birkózott meg a szakítás fájdalmával. Habár a kapcsolatuk nem volt hosszú, de ilyen fiatal korban még mindent teljesen máshogy érzékelünk és értékelünk, ezért izgalmasnak találtam az általa megélt élményeket és azok hatásait. Viszont végül a megélt érzések inkább a szerelemre összpontosultak a szakítás fájdalma helyett, így összességében nem azt kaptam, amire számítottam, de nem vagyok miatta csalódott.

A könyv elején még lelkesedtem, azonban ahogy haladtam a történetben, egyre inkább azon kaptam magam, hogy kezd unalmassá válni. A szöveg olykor túlírt volt és tele volt hosszú monológokkal, amelyek már-már nehezen követhetőek voltak. A régi filmes utalások sűrűsödése pedig tovább növelte a könyv olvasásának nehézségét, hiszen ezeket a zárkózott, szinte már feledésbe merült kultúrák iránt érdeklődő olvasók is csak nehezen érthették meg. Bár a könyv rengeteg romantikus és keserű emléket idézett fel, mégis nehéz volt rájönnöm, hogy Min mit akar pontosan közölni, és hogy miért volt szükséges az utalások és emlékek ekkora mennyiségére. Mindezeken túl pedig a nyilvánvaló szakításon kívül a könyv nem igazán kínált más érdekességet, így számomra a hétköznapi karaktere és egyhangúsága már szinte visszatérő problémává vált a történet haladása során.

Ahogy az olvasás haladtával elérkeztem a könyv végéhez, újra fellobbant az érdeklődésem, hiszen végre elérkezett a pillanat, amikor kiderült, mi is az a rejtélyes esemény, amely megváltoztatta a szerelmespár életét. Bár előzetesen nem sejtettem, hogy a történet ilyen irányba fog haladni, nem lettem csalódott a végkifejlet kapcsán. Épp ellenkezőleg, az árnyaltabb és mélyebb szálak kibontakozása minden kétségemet eloszlatta, és bebizonyosodott, hogy az író minden korábbi jelzése és utalása egyértelműen a végső fordulat felé terelte az olvasót. 

Az olvasás során sajnálattal töltött el, hogy a könyvben nem volt szó a szakítás és a levélírás közötti gyógyulási folyamatról. Egy ilyen részletgazdag ábrázolás ugyanis izgalmasabbá tehette volna a regényt, és lehetővé tette volna, hogy a karakterek érzelmi fejlődése szélesebb körben kibontakozhasson. Érdekes lett volna például megismerni azt, hogy hogyan birkózott meg Min a szakítás után az iskolával, ahol naponta látnia kellett Edet, vagy hogyan küzdött meg a társaitól jövő sajnálkozó pillantásokkal. Ezek az apró részletek hitelesebbé tehették volna a történetet, és lehetővé tették volna, hogy az olvasó közelebb érezze magát a főszereplőhöz. Mindazonáltal fel kell ismernünk, hogy a regény valódi célja az első szerelem iránti izgalom és a rózsaszín köd felidézése volt, majd a szakítás fájdalmával való szembesítés. Ezt a célkitűzést pedig az író rendkívül ügyesen valósította meg, és kiválóan bemutatta a fiatalok érzelmi viharait, valamint azt, hogy az első szerelmi csalódás milyen mély nyomot hagyhat az emberben. Így éppen az, hogy a regény nem mélyült el a gyógyulási folyamat részleteiben, nem rontotta le a történet minőségét, hanem épp ellenkezőleg, lehetővé tette, hogy a szerző az olvasó figyelmét fókuszálja a főbb érzelmi és narratív szálakra, és egy nagyon megrázó és érzelmi utazásra invitálja őket.

---