„Megérkezett a régen várt folytatása Jamie McGuire nemzetközileg is elismert könyvének, a Gyönyörű sorscsapásnak.
Az újdonsült házasok, Travis és Abby Maddox visszatérnek Vegasból, és abban reménykednek, hogy egy nap majd maguk mögött hagyhatják az Eastern Egyetemen történt végzetes tűzesettel kapcsolatos katasztrófát. Azonban amikor az FBI megérkezik Eakinsbe, és nyomozni kezd az ügyben, a barátokból hirtelen ellenségek lesznek, és a boldogság helyét az aggodalom veszi át. A két fiatal friss házasságának ki kell állnia a próbát. Vajon meg tudnak bízni egymásban annyira, hogy elérhessék az általuk áhított boldog befejezést?”

Véleményem a könyvről:

A második rész lezárása rengeteg kérdést vetett fel bennem és már alig vártam, hogy belekezdjek ebbe a kötetbe, hogy válaszokat kaphassak rájuk. Mivel Abby és Trav története teljesen belopta magát a szívembe, meg sem gondoltam volna, hogy pont az utolsó rész lesz az, melyben valamelyest csalódnék…de sajnos nem mindig vállnak be a megérzéseink.

„Kansasből Illinois-ba költöztem, hogy elmeneküljek a múltam elől, és azonnal bajba keveredtem azzal, akivel a legkevésbé sem kellett volna. Azzal, aki sokkal jobban szeretett, feltétel nélkül, mint bárki más ezen a világon.”

Őszintén próbáltam szeretni ezt a regényt, de valahogy a szeretem is meg nem is között félúton megakadtam, merthogy tényleg voltak benne olyan jelenetek, amik az előző részek hangulatát idézték és tetszettek, ámbár el is szomorított, hiszen visszacsöppentünk az egyetemi hétköznapokhoz, vissza a tűzesethez, egyszóval a múltba. Persze, nem tagadom, izgatta a fantáziám, hogy hogyan sikerül megúsznia Travnek a börtönt, de nem annyira, hogy 350 oldalon keresztül erről olvassak.

Engem jobban izgatott a jövő, a felnőtt Trav és Abby, a szülők, akikké váltak és a gyerekek, akiket neveltek, végtére is ezzel kecsegtetett az előző rész és én már alig vártam, hogy elmerülhessek mindebben. A kezdeti meglepettségemet félretéve vetettem hát bele magam a történetbe, ámbár továbbra sem értettem, mi ez a nagy felhajtás a tűzeset körül. Nem tudott összeállni a fejemben, hogy miért Trav lenne minden rossznak okozója, amikor egyáltalán nem ő volt a feje a titkos verekedéseknek.

„– Bármit megtennék érted, Galamb. Mindent meg akarok adni neked, amit csak szeretnél.”

Na de, ami viszont igazán tetszett, az Abby és Trav kapcsolata, pontosabban, hogy hová is fejlődött igazán és kik is ők együtt. Mert tény, ami tény, ők már Mr. És Mrs. Maddox! A cselekmény mozgalmas volt, mindig történt valami, ahol a Maddox család felbukkan ott drámából egész biztos nincs hiány.

„– Te vagy az egyetlen családom. Hallottad? Ha elveszítelek, mindent elveszítek!”

A lezárás persze aranyos volt és összegezve az egészet, ez a regény egyáltalán nem volt rossz. Egyszerűen csak engem nem tudott úgy magába szippantani, mint az előző részek, miután belelovaltam magam abba, hogy a jövőben fog játszódni. Ha hozzám hasonlóan te is imádtad a sorozatot, akkor azt tanácsolom, hogy ezt a részt se hagyd ki, mert sok kis infómorzsát fogsz felcsipegetni belőle, de az én hibámból tanulva, már ne éld bele magad ábrándokba.

Hálásan köszönöm a Maxim Kiadónak, hogy olvashattam a regényt!