Minden alkalommal, amikor “rövid” könyvek kerülnek szóba, eszembe jut a szépséges képregény gyűjteményem, amit az elmúlt pár évben halmoztam fel. Korábban már meséltem róla, hogy ezeket a kiadványokat sokáig jó messzire elkerültem, ostoba előítéletem volt velük kapcsolatban. Hozzá kell tennem, az akkori és a jelenlegi kínálat ég és föld, manapság már nagy sikerű klasszikus regények képregény adaptációi is jelennek meg szép számmal, nem beszélve a friss témaválasztások határtalan mivoltáról. Legyen szó mitológiáról, történelemről, ismeretterjesztésről, horrorról, vagy a végeérhetetlen lista bármely eleméről, a képregény formátum mindennek jól áll, friss, új színezetet ad az olvasásnak. Sokan úgy vélik, hogy ezek a kötetek nem “igazi” könyvek, hiszen sokukban szöveg alig van, én mégis úgy gondolom, igenis ez is az irodalom egy fontos szelete, ráadásul talán az egyik legszínesebb is, amiben aztán tényleg korosztálytól függően és függetlenül is megtalálhatja mindenki a neki valót. A fantasztikusan beszédes képek már önmagukban elmesélik a történeteket, de az igényes szöveg sem mellékes – persze csak ha valaki nem pont egy “igénytelenebb” élményre vágyik 🙂 -, legalábbis én jobban kedvelem, amikor azért valami fontosabb mondanivaló köré épül az egész. Természetesen hosszú monológokra, eszmefuttatásokra senki sem számít ilyenkor és talán egy-egy ütős, jól elhelyezett mondat jobban is áll a zsánernek. Pont emiatt tartoznak ezek a kötetek nálam a rövid kategóriába, ha valami instant, rapid olvasási élményre vágyom, egyre gyakrabban veszek kézbe képregényt.
A képregény az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke, amit gyakran a kilencedik művészetnek neveznek, egymás után következő képek sorozata, amelyek egy történetet mesélnek el. A képeket rendszerint (elbeszélő vagy párbeszédes) szöveg egészíti ki, ami általában úgynevezett szóbuborékokban helyezkedik el. Eredetileg csak egyszerű, szórakoztató történeteket díszítettek képsorozatokkal, mára azonban széles körben kedvelt műfajjá nőtte ki magát és számos alműfajra tagozódott. Gyökerei évszázadokra, a kora középkori kódexekig és falfestményekig nyúlnak vissza, sőt egyesek a barlangrajzokig is visszavezetik (némi joggal, hiszen végső soron minden képzőművészet a barlangrajzokból ered). A képregény szoros értelemben vett, mai formája (képkockák, szóbuborékok, oldalszerkesztés stb.) azonban nagyon fiatal, a 19. század végén alakult ki az Egyesült Államokban. Tipikusan huszadik százdi műfaj, a popkultúra része. A mai értelemben vett képregény elnevezés először 1938-ban jelent meg a Képes Regények sorozat kapcsán. Ezekben a zsebkönyvekben amerikai krimi és akció képregények alaposan átszerkesztett változatait találhatjuk meg. A szövegbuborékokat kitörölték, a narrátori szöveget kiegészítették, a képanyagot megvágták, átszerkesztették, míg végül az eredmény egy illusztrált regény lett. Angolul a képregényt általánosságban comics-nak nevezik, ez annyit tesz: vicces, hiszen a korai amerikai képtörténetek az egyszerű humorra építettek. Az amerikai képregénynek két tipikus fajtája van. Az első az úgynevezett képsor, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történet: ez a comic strip (vicces csík), ami napilapok rovataiban, vagy tipikusan vasárnapi mellékleteiben jelenik meg. Ennek magyar megfelelőjeként gyakran a képsor elnevezést alkalmazzuk. A másik a comic book (képregény könyv), önálló, általában húsz-harminc oldalas füzetben megjelenő történet. Az európai képregény kezdetben heti vagy havi rendszerességű magazinokban jelent meg, amelyek egyszerre több figura történeteit is bemutatták néhány oldalon. Az ötvenes évektől egyre népszerűbbé váltak az album-formátumok: az általában negyven-hatvan oldalon, gyakran kemény fedelű kiadásban egyetlen figura kalandjait bemutató könyvek. A képregény harmadik, sajátos típusa a manga, japánul annyit tesz: szeszélyes képek, ami a középkori japán festészet és a modern nyugati karikatúrák kereszteződéséből alakult ki. (Forrás: Wikipédia)
Az én személyes kedvenceim elsősorban a témaválasztásaikkal fogtak meg, de vitathatatlanul gyönyörű a vizuális élmény is, ami nyújtottak. Jó szívvel ajánlom őket kikapcsolódáshoz, időhiányos olvasási-éhséghez vagy akár egy kis vizsgaidőszakbeli lazításhoz. 🙂
George Orwell – Fido Nesti: 1984
Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt – élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel – mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít…
Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt – szerencsére – az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális – s talán mindig az lesz…
Mardzsi tízéves, amikor a nőket kendőviselésre kötelezik, bezárják a kétnyelvű „világi iskolákat”, majd Irak ledobja az első bombát Teheránra. A szabadelvű családban nevelkedő kislány próféta akar lenni, tüntetésekre jár, és hősnek tekinti börtönviselt bácsikáját. A szülők látják, hogy ebben a nyomasztó légkörben az ő szabad szellemű lányuk nem tud kiteljesedni, ezért Ausztriába küldik tanulni, ahol reményeik szerint lehetősége lesz az érvényesülésre.
Ám a beilleszkedés nem egyszerű – az eltérő kultúrával, viselkedési szokásokkal nehéz megbirkózni, és a fiúk, illetve a zavaros ideológiájú haverok csak még inkább megbonyolítják a helyzetet. Egy szerelmi csalódás és néhány hónapnyi csövezés után Mardzsi úgy dönt, visszatér Iránba, de már a szülőhazájában sem érzi otthon magát – míg Európába túl „iráni” volt, Iránban már túlságosan „európainak” számít…Megrázóan őszinte, szívszorító, ugyanakkor humorral átszőtt történet a vallási fundamentalizmus országáról, az iszlám forradalomról, a félelemben és gyászban eltöltött évekről, és két világ – az iráni és nyugati gondolkodás – kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiről.
Nimona gaztettekre fogékony, lobbanékony természetű, fiatal alakváltó.
Lord Ballister Bitangfő vendettára készülő gaztevő.
Nimona és Lord Bitangfő, a csatlós és a főgonosz komoly felfordulást tervez. Céljuk, hogy bebizonyítsák a királyság népének, hogy Sir Ambrosius Aranypőc és haverjai a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézetben korántsem akkora hősök, mint azt az emberek hiszik.
BOSSZÚ! SÁRKÁNYOK! TUDOMÁNY! SZIMBOLIZMUS!
De ahogy az apróbb csínytevések sorából kegyetlen összecsapás kerekedik, Lord Bitangfő ráébred, hogy Nimona képességei épp olyan homályosak és rejtélyesek, mint a lány múltja. Természetének kiszámíthatatlan, sötét oldala pedig veszélyesebb lehet, mint azt Bitangfő hajlandó beismerni.
Noelle Stevenson képregényszenzációja, amely a szerző népszerű, a kritikusok által is elismert webképregényén alapul, a The New York Times bestseller-listájára is felkerült.
Stjepan Sejic: Harleen
Dr. Harleen Quinzel, az ifjú pszichiáter úgy érzi, megtalálta a gyógymódot a Gothamet sújtó őrületre. Forradalmi elméletét azonban csak úgy tudja bizonyítani a kétkedő szakmai elit számára, ha fejest ugrik az Arkham Elmegyógyintézet legveszélyesebb ápoltjainak elméjébe. Minél több időt tölt el betegesen őrült vizsgálati alanyaival, annál jobban vonzza őt magához az egyik páciens – és ezzel együtt egyre jobban távolodik a valóságtól. A Sötét Lovag figyelmeztetése ellenére Harleent rabul ejti a férfi, aki mintha elméletének tökéletes megtestesülése lenne, és mintha önmagánál is jobban értené a doktornőt.
A legendás antihős, Harley Quinn születéséről és Joker iránti, kifacsarodott szerelmének döbbenetes nyitányáról szól a Harleen. A nagy sikerű, szemet gyönyörködtető grafikájú kötet szerzője az elismert képregényalkotó, Stjepan Šejić.
A Blankets – Takarók egy fiú felnőtté válásáról és a kreativitása kifejezéséhez szükséges magabiztosság megleléséről szól. Craig Thompson megkapó képregényes emlékirata a középnyugati Amerika téli vidékén játszódik: szépen meghúzott vonásokból áll össze a kisvárosi élet, a szigorú, fundamentalista keresztény gyermekkor és a magányos, érzelmileg zavaros tinédzserkor portréja.
Craig és Raina egymásba szeretnek egy mindent elborító hótakaró alatt, egy felekezeti téli táborban, és megosztják egymással hitbeli kétségeiket és a valóság előli menekülésről szőtt álmaikat. Idővel azonban feltámadnak személyes démonaik, és kapcsolatuk összeomlik. Egyetemes történet ez, és Thompson eleven ecsetvonásainak és sajátos oldalkompozícióinak köszönhetően nem csak ismerős, hanem szívszorító is.
E két Eisner-díjjal és három Harvey-díjjal jutalmazott úttörő képregény roppant kifejező képet fest a tinédzserkori vágyakozásról, az első szerelemről (valamint az első szívszakadásról), a hit válságáról és a mindezzel való megbékélésről. Thompson ceruzával és tintával megénekelt szerelmi története maradandó élmény.
Rachel Smythe: Olümposzi história
Botrányos pletykák, vad bulik és tiltott szerelem – tekints bele az istenek éjszakai életébe Rachel Smythe stílusos képregényében, mely kortárs környezetben gondolja újra a görög mitológia legismertebb történeteit.
Perszephoné, a tavasz ifjú istennője nemrég érkezett Olümposzba. Anyja, Démétér a halandók világában nevelte fel, de miután lánya ígéretet tesz neki, hogy szent szűzként tanul tovább, megengedi, hogy az istenek pörgő, csillogó világába lépjen. Amikor Perszephonét szobatársnője, Artemisz elviszi egy buliba, az egész élete a feje tetejére áll: találkozik Hádésszal, és azonnal szikra lobban közte és az Alvilág sármos, de félreértett uralkodója között. Perszephoné belegabalyodik az Olümposzt uraló intrikák és viszonyok szövedékébe, miközben megpróbálja megtalálni a helyét – és a valódi hatalmát.
Az Eisner-díjra jelölt webképregénynek ez a kiadása egy új előzménytörténetet is tartalmaz, és a görög panteont egy rendkívül szellemes és romantikus képregényben repíti el a modern korba.
Kurt Vonnegut – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd
Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját.
A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul „elszabadul az időben”. Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között – kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió.
Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.
„Ezek nem emberek!” Ha ez a gyűlölettel átitatott mondat egy állam ideológiájává válik, az minden esetben világméretű tragédiához vezet. A náci Németországban a goebbelsi propaganda elhitette az emberekkel, hogy bizonyos embertársaik alsóbbrendűek, akiket el kell pusztítani.
E szörnyűséges, egész Európát érintő történelmi bűntett áldozatainak állít emléket Art Spiegelman Pulitzer-díjas képregénye, a Maus. A szereplők antropomorf állatok: egérfejű zsidók, macskafejű németek és kutyafejű amerikaiak. Az ő sorsukon keresztül ismerjük meg a holokauszt megrázó eseményeit és következményeit.
A történet gerincét Spiegelman lengyel származású apjának magnószalagra rögzített visszaemlékezései alkotják, így a Maus fikciós, önéletrajzi és dokumentumkötet egyben. Műfajteremtő, egyetemes érvényű irodalmi alkotás egy szégyenletes korszakról, mely nem merülhet feledésbe.
Art Spiegelman képregényrajzoló, -író, szerkesztő. A Maus eredetileg folytatásokban jelent meg az általa alapított Raw magazinban. Bár munkásságát a képregényes közösség már jóval előbb elismerte, a neve azután vált világszerte ismertté, hogy a Maus 1992-ben – a képregény-irodalomban elsőként – Pulitzer-díjat kapott. Az eredetileg két kötetben, majd gyűjteményes formában is megjelent művet azóta több mint 30 nyelvre fordították le.
Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Kulcs a zárját
Joe Hill – a horrornagymester Stephen King fia – a Locke & Key képregénnyel aratta első kiugró sikerét: két Brit Fantasy-díjat és egy Eisner-díjat köszönhet neki. Népszerűségét jól jelzi, hogy a képregény első száma huszonnégy óra leforgása alatt az utolsó példányig elkelt. 2018 nyarán a Netflix megrendelte a legendássá vált Locke & Key alapján készülő sorozat első, tíz részes évadát, amelynek készítésében Joe Hill személyesen is szerepet vállalt.
A Locke-család egy iszonyatos tragédia után kénytelen hazaköltözni felmenőik ódon birtokára a massachusettsi Lovecraftba. Kulcsház azonban nem egy mindennapi otthon: a kastélyszerű, öreg házban hemzsegnek a különös erővel bíró kulcsok és a hozzájuk tartozó ősi kapuk. A vakmerőt, aki átlép rajtuk, a küszöbön túl a teljesen ismeretlen és egy hétköznapi ésszel felfoghatatlan másfajta valóság várja.
Miközben a három testvér, Bode, Tyler és Kinsey a maga módján próbálja feldolgozni a közelmúlt rettenetes eseményeit, felfedezi Kulcsház titkait is. A legsötétebb rejtély azonban még várat magára: a ház alatt, a mélyben egy gyűlölettel teli, kíméletlen lény lakozik, s nem nyughat, amíg szélesre nem tárja a legfélelmetesebb ajtó szárnyait.
Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress
Farkasvérű Maikát szörnyetegnek csúfolják…és nem is állnak messze a valóságtól.
A világot felforgatta a szörnyű háború, amit az emberek gyűlölt ellenségeik, az arkánok ellen vívtak. Maika nem csak a fél karját, de szabadságát is elvesztette a harcokban, rabszolgaként adják el Zamora boszorkányainak, akik az arkánok véréből nyerik erejüket. Azt azonban még a nagyhatalmú mágusnők sem tudják, hogy a lány testében egy ősi, kozmikus erejű, éhező fenevad szunnyad, amely csak az alkalomra vár, hogy kitörhessen…
A MONSTRESS – FENEVAD az utóbbi évek egyik legnagyobb fantasy szenzációja, amely egyszerre lopta be magát a képregényolvasók és a fantasy-rajongók szívébe. Marjorie Liu és Sana Takeda sorozata hihetetlen díjesőt söpört be: többek között kétszeres British Fantasy-, ötszörös Eisner- háromszoros Hugo- és Harvey-díjjal jutalmazták, de a Washington Post mellett a Newsweek és az Entertainment Weekly is többször az év legjobb könyvének választotta.
Bevallom nagyon hosszan tudnám még folytatni, gyakorlatilag az összes itthon lévő kötetet betehettem volna ebbe a kis válogatásba, mert kivétel nélkül a szívemhez nőttek. A fülszövegek alapján láthatjátok, hogy tényleg szinte minden zsánert át lehet ültetni képregény formába, az eredmény pedig mindig friss és szórakoztató. Ha időnként jól jönne egy rövidebb sztori képek tengerébe ágyazva, akkor bátran csemegézzetek a hazai – és akár a külföldi kiadók színes kínálatából, bizton állítom, hogy ráleltek a kedvenceitekre. 🙂
Prológus - Egy jó könyvhöz. 