Agave Könyvek · Agave kiadó · projekt

Richelle Mead – Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

Alig vártam a sorozat folytatását. Igen, tudom, hogy elolvashatnám a régi borítós verzióval is, de számomra sokkal élvezetesebb úgy olvasni, hogy a külső is megkapó, nem csak a szuper történet. Szóval eléggé vártam a könyv megjelenését, és ha minden igaz még idén érkezik a harmadik rész is új köntösben. Eddig nagyon jól eltalálta a kiadó a borítókat, remélem folytatják ezt a jó szokásukat. Na de térjünk is rá az értékelésre.

– Történelemből vagy a leggyengébb, és valahogy mégis mindent tudsz Kelet-Európáról.
– Hát, kell az anyag a poénjaimhoz, elvtárs.

A történet lényegében ott folytatódik, ahol a korábbi kötetnek vége lett, de a második könyvben a karakterek új kihívásokkal és veszélyekkel néznek szembe. Az összes akadémián tanulót meghívják egy síparadicsomba a szünetre, ahova örömmel el is mennek. Közben a háttérben a mora nemesi családok félelemben élnek, mert a strigák elkezdik őket szervezetten támadni. Több vérengzős eset is történik és kiderül, hogy az emberek egy csoportja együtt dolgozik a strigákkal, ami nagyon nem jó hír a kis csapatunknak. Mindezekből ők vajmi keveset érzékelnek.

A könyv első fele inkább a személyes problémákkal foglalkozik. Rose egy szerelmi sokszögben találja magát Masonnel, Dmitrivel és egy új szereplővel. Nem sikerül eldönteni kihez is vonzódik, így ezen őrlődik egész sokáig, Zavarja, hogy Dmitrij gyerekként kezeli, de nem is csodálom, mert úgy is viselkedik. A folytonos hisztije az idegeimre ment. És a korkülönbségen továbbra sem tudom túltenni magam. A srác 24, a lány 17… Én ezen nehezen tudok továbblépni, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy számára megfelelő-e. Visszatérve az új karakterekre. A regény bemutat néhány új szereplőt, akik fontos szerepet játszanak a történetben. Új karakterek közül találkozunk Adrian Ivashkovval, aki egy provokatív és rejtélyes Mora vámpír. Adriannek erős vonzalma van Rose iránt, és talán egy kis romantikus szál alakul ki közöttük, ami feszültséget okoz az őket körülvevő helyzetekben. Vele kapcsolatban egyébként igen érdekes dolog derül majd ki, és lehet, de csak lehet, hogy a későbbi kötetekben is megjelenik majd.

– Hogy nem tudod, merre van a szív? Különösen azt tekintetbe véve, hogy hányat összetörtél már?

A második részben viszont felpörögnek az események és igen forróvá válik a helyzet. Na persze nem pikáns jelenetekre gondolok (sajnos). Pörgős izgalmas és akciódús kalandokba keveredik Rose és csapata. Továbbá folytatják annak a gondolatát, amit már az első részben is pedzegettek: Mi lenne ha a morák is harcolnának a varázserejük segítségével? Nem is értem, hogy a nemesi családok miért másoktól várnak védelmet, ha olyan erősek, hogy tudják irányítani az elemeket. Saját magukat is nagyobb biztonságban érezhetnék, ha nem lennének teljesen védtelen a testőrök nélkül.

Az “Vámpírakadémia: Dermesztő ölelés” izgalmas és fordulatos folytatása Richelle Mead lenyűgöző könyvsorozatának. A történet folytatja Rose Hathaway és Lissa Dragomir kalandjait a vámpírakadémia világában, ahol politikai feszültségek és veszélyek fenyegetik a vámpírok és emberek közös életét. Ajánlanám ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a vámpíros történeteket, a romantikát és az akcióval teli kalandokat. A regény nemcsak izgalmas cselekményével és fordulataival fogja lekötni az olvasót, hanem a karakterek mélységével és az érzelmi szálak által is magával ragadja. Ha szereted a vámpíros fantasy könyveket, amelyekben a politikai intrikák és az érzelmi dráma is fontos szerepet kap, akkor ez a neked való olvasmány lehet. Engedd, hogy Richelle Mead varázslatos világába repítsen, és élvezd ezt a lenyűgöző és izgalmas kalandot!

A szerelmet nem lehet erőltetni, döbbentem rá. Az vagy megvan, vagy nincs. Ha nincs, akkor tudni kell beismerni. Ha megvan, akkor mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük szeretteinket.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s