Agave kiadó · Érdekességek · írói profil · Extra tartalom · fantasy · projekt · prológus

Írói profil: A.K. Larkwood

A.K. Larkwood angliai írónő, jelenleg Oxfordban él. A Cambridge-ben, a St. John’s College-ban végzett angol szakon, azóta pedig dolgozott már a médiában és a felsőoktatásban is, de jogi környezetben is szerzett tapasztalatot. Első könyve, a The Unspoken Name, azaz A kimondatlan név 2020-ban jelent meg, Magyarországon az Agave Könyvek gondozásában 2022-ben debütált. Ebben az évben…… Írói profil: A.K. Larkwood olvasásának folytatása

Agave kiadó · író · írói profil · Extra tartalom · fantasy · projekt · prológus

Írói profil: Christopher Buehlman

Christopher Buehlman 1969-ben született az Amerikai Egyesült Államokban. A floridai St. Petersburgból származik, az írás mellett pedig humoristaként, előadóként tevékenykedik. Regényeket, verseket és színdarabokat is ír. Műveit számos díjra jelölték, 2007-ben ő kapta meg a Bridport Prize-t Wanton című verséért, de regényeit is elismerték: 2011-ben a Those Across The River című művét a World Fantasy…… Írói profil: Christopher Buehlman olvasásának folytatása

Érdekességek · író · írói profil · exkluzív · Extra tartalom · könyvek világa · projekt · prológus · Tudtad-e?

V. E. Schwab szerzői profil

Victoria Schwab 1987-ben született, a hírnevet számára a 2013-ban megjelent Viszály című regénye hozta meg. Az amerikai írónő tarolt a fantasy könyvek rajongói között, nem véletlenül! Az egész ország lázban ég, mert hála az Agave Kiadónak, 2020-as írása végre magyar fordításban is elérhető a hazai könyvmolyok és Schwab-imádók nagy örömére. The Invisble Life of Addie…… V. E. Schwab szerzői profil olvasásának folytatása

Érdekességek · író · írói profil · könyvek világa · projekt · romantikus · Tudtad-e?

Ismerd meg Jane Austent!

Napjaink egyik legkedveltebb írónőjének életét kevesen ismerik pontosan. A nagy sikerű szerzőkről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megírták az első könyvüket, majd varázsütésre ölükbe hullott a hírnév, pénz, minden, ami kell. Némi kutatómunka azonban súlyosan rácáfol erre a feltételezésre. Tartsatok velem, ismerjétek meg ti is a romantikus regények mesterét! 1775-ben egy Steventon…… Ismerd meg Jane Austent! olvasásának folytatása

Érdekességek · író · írói profil · Extra tartalom · könyvek világa · prológus · romantikus · szerelem

Ismerd meg Jane Austent!

Napjaink egyik legkedveltebb írónőjének életét kevesen ismerik pontosan. A nagy sikerű szerzőkről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megírták az első könyvüket, majd varázsütésre ölükbe hullott a hírnév, pénz, minden, ami kell. Némi kutatómunka azonban súlyosan rácáfol erre a feltételezésre. Tartsatok velem, ismerjétek meg ti is a romantikus regények mesterét! 1775-ben egy Steventon…… Ismerd meg Jane Austent! olvasásának folytatása

Agave kiadó · írói profil · Extra tartalom · projekt · prológus

Alix E. Harrow írói profilja

Alix E. Harrow 1989. november 9-én született az Amerikai Egyesült Államokban, Kentuckyban. Írónői pályafutása előtt kipróbálta magát fagylaltárusként, pénztárosként, de dolgozott a mezőgazdaságban, illetve irodában is. Volt egy időszak, amikor autókban, kis lakásokban, kabinokban élt, egy egész nyáron át pedig megtapasztalta, hogy milyen VW Vanagon Westfaliaban lakni. Bárhol is járt, mindig ellátogatott a helyi könyvtárba,…… Alix E. Harrow írói profilja olvasásának folytatása

Agave kiadó · Érdekességek · író · írói profil · projekt · prológus

Erin Morgenstern írói profilja

Élete Erin Morgenstern amerikai írónő, 1978. július 8-án született. Massachusetts-ben nőtt fel. Egyetemre is ott járt, a northamptoni Smith College-n végzett színházi – és stúdióművészet szakon, 2000-ben. Sok íróval ellentétben ő viszonylag későn ragadott tollat, bár már gimnáziumban is írogatott rövidke történeteket. Tényleges könyvírásba azonban csak a húszas évei közepén kezdett, bár már régóta fontolgatta…… Erin Morgenstern írói profilja olvasásának folytatása

Agave kiadó · író · írói profil · Extra tartalom · fantasy · projekt · prológus

Jenn Lyons írói profilja

Jenn Lyons Jenn Lyons amerikai írónő, jelenleg Atlantában (Georgia) él férjével Michael Lyons-al – aki egyébként szintén író -, és három macskájukkal, valamint végtelen mennyiségű kávéval. Lyons kisasszony már általános iskolában is igazi geek volt: imádta a Dungeons & Dragons-t, emellett kiolvasta az egész iskolai könyvtárat: bizony, A-tól Z-ig. Gyerekként rengeteg időt töltött a helyi…… Jenn Lyons írói profilja olvasásának folytatása

írói profil · Extra tartalom

Francesca Zappia írói profil

Élete Francesca Zappia díjnyertes írónő, akinek első, Csak kitaláltalak? című regénye már magyarul is megjelent. A University of Indianapolis tanulója volt, ahonnan Informatika és Elméleti Matematika szakon diplomázott, és jelenleg is Indianában él. Szabadidejében szeret rajzolni, animéket nézni, videojátékokkal játszani és sütni. Elég magas, úgyhogy sokat mondják neki, hogy kosaraznia kéne. Megfogadta a tanácsot, de…… Francesca Zappia írói profil olvasásának folytatása

Érdekességek · író · írói profil · Extra tartalom · fantasy · könyvmolyképző · projekt · prológus · YA

Leigh Bardugo írói profilja

Élete Leigh Bardugo #1 New York Times bestseller szerző, aki a Grisaverzum létrehozásáról lett ismert. A legtöbb könyvét ebben az univerzumban írta. A szerző eredetileg Jeruzsálemből származik, 1975 április 6-án született, Izraelben, de Dél-Kaliforniában nőtt fel, szülei egyetlen gyermekeként. A Yale Egyetemen diplomázott angolból 1997 tavaszán. Az írás főként tinédzser korában kezdett fontossá válni számára,…… Leigh Bardugo írói profilja olvasásának folytatása