Biztos mindenki volt már olyan helyzetben, hogy miután elolvasott és imádott – vagy fordított esetben utált – egy könyvet, rohant a barátjához, hogy megossza vele az élményeit. Aztán jött a fekete leves, és kiderült, hogy az illető pont az ellenkezőjét gondolja a könyvről. Mi is jártunk már így párszor, ezért arra gondoltunk, hogy egy új rovatot indítunk, és alávetjük magunkat egy ProCsatának, amikor egy beszélgetés keretein belül bebizonyítjuk, hogy a különböző nézőpontok, az ellentétes vélemények is lehetnek izgalmasak, érdekesek, és lehet igazságtartalmuk. Első alanyunk, amit kivesézünk nem más, mint Alexandra Bracken Sötét elmék című könyve, amit John egyáltalán nem kedvelt, viszont Netra nagyon is. Ha felkeltettük az érdeklődéseteket tartsatok velünk Ti is, és vegyetek részt a ProCsatában!

A csata szereplői: John, Netra és a Sötét elmék. Kérdezőbiztos: Prológus

Mit gondoltok, a borító jól illik a könyvhöz? Szerintetek elég figyelemfelkeltő?

John: A borító szerintem nem rossz, mert jól szimbolizálja a gyerekeket és az őket fogvatartó pszi-katonakát. De szerintem nem az a „ránézel és akarod” típusú. Viszont a fejezetek elején lévő minta jó ötlet volt.

Netra: Nem értek egyet, belőlem igenis “ránézel-és-kell” effektust váltott ki a borító. Imádom, hogy a szimbólum olyan, mint az olvadt láva, és egyébként is tetszenek a sötét színű borítók. És igen, tényleg jól szimbolizál, bár az elején még nagyon nem értettem, hogy miért a katonák jelét választották. A hátulján lévő fémes panelekre pedig folyamatosan azt hittem, hogy kopott a könyv, és mindig megtapogattam, de rájöttem, hogy az csak a minta.

Mi a véleményetek a fülszövegről? Pont elegendő információt tartalmaz a történetről, vagy túl sokat, esetleg túl keveset?

Netra: Szerintem túlságosan sokat árul el a történetről. Vannak benne olyan információk, amelyek sokkal váratlanabbul hatnának, ha az olvasó maga jönne rá, és nem még vásárlás előtt megtudná a hátsó borítóról. Körülbelül a könyv háromnegyedét összefoglalja pár mondatban!

John: A fülszöveg remekül felkelti az olvasó figyelmét. Ennek alapján egy nagyon izgalmas és pörgős könyvre lehet számítani, így a könyv elolvasása után nagy csalódás éri az embert. De egyetértek Petrával, talán tényleg kicsit túl sokat tudunk meg a cselekményről.

Netra: Nem igaz, én igenis azt, sőt többet kaptam, mint amire a fülszöveg alapján számítottam. Szóval nem kell attól félni, hogy hamis álmokba ringat ez a kis “ajánló”, csak kicsit többet árul el a kelleténél.

John: Én több akciót, és menő üldözési jelenetet vártam, de nem azt kaptam, amit vártam. Pedig a fülszöveg tényleg jó, a problémák ott kezdődtek, amikor a belsejét is elolvastam.

Mik a benyomásaitok a szerkesztettséggel kapcsolatban, jó/milyen munkát végzett a könyvért felelős kiadó?

John: A könyv szerkesztettsége nulla. Gondolatjelek elmaradnak a párbeszédeknél, a cselekmény közepén bejön egy üres sor, és társai. Ezek a hibák elég élvezhetetlenné tették az olvasást számomra.

Netra: Rám nem volt akkora hatással, hogy élvezhetetlenné tegye a könyvet, de azért ezt én is észrevettem. Tényleg nagyon zavaróak voltak az elírások, főleg amikor 2 percig kellett gondolkodnom, hogy mi akart eredetileg lenni egy-egy szó.

Mit gondoltok a fordító munkájáról? (Jól végezte a dolgát?) Szerintetek milyen lett a végeredmény?

Netra: Mivel nem olvastam eredeti nyelven a regényt, ezért erről nem igazán tudok mit mondani. Szerintem rendben volt, nem érzékeltem értetlenséget az elfordítás miatt olvasás közben. Bár sajnálom, hogy nem sikerült összehozni azt, ami az angol sorozatot nagyon megdobja: a címek összeegyeztetését, hogy a három könyv gerince végül egy teljes mondatot alkosson.

John: Lehet, hogy ez egyrészről a szerkesztő hibája, és nem a fordítóé, nehéz eldönteni a dolgot, de azonnal egy konkrét mozzanat ugrott be: Dagi egyik szüleinek szóló levelében egy titkos kód van, amit a sorok első szavainak összeolvasásából lehet kiolvasni. Bár magyarul is tartalmazza a levél a kódolt szavakat, de nem úgy, ahogy kéne, és ahogy az eredetiben kiolvasható. Ez kicsit erőltetetté tette a rejtvényt.

Maga a történet hogy tetszett? Elég izgalmasnak találtátok? Milyen reakciókat váltott ki belőletek?

John: Az alapkoncepció fantasztikus. Egy vírus, ami vagy megöli a gyerekeket vagy szuperképességgel ruházza fel őket. Az Amerikai kormány, ami annyira nem tudja kezelni a helyzetet, hogy a nemzetközi rendszer veszi át a vezetést, és szankciókat vezet be. Amerika összeomlik gazdaságilag, és a gyerekek sorsát illetően is képtelen megoldást találni. És bár mindez nagyon izgalmasan hangzik, de az első könyvben szinte semmi nem történt. Egész végig utaztak, de ennyi. Semmi kiemelkedőbb akció jelenet, csak Ruby és Liam romantikáztak, ami nélkül meglettem volna, köszönöm szépen.

Netra: Szegény John félrebeszél, ne higgyetek neki. A könyv igenis TELE VAN IZGALOMMAL! Kismillió olyan akciójelenetet tudnék kapásból felsorolni, ami alatt még pislogni is elfelejtettem. És pont az utazásban, jobban mondva a menekülésben rejlik az egyik ilyen, mert egy csapat tini nyilván nem cél nélkül furikázik a kihalt Amerika sztrádáin naphosszat. Ruby és Liam szerelme pedig nem kap annyi jelentőséget, mint ahogy azt az uraság állítja. Tény, hogy kicsit talán túlzásba esnek bizonyos pontokon, de még pont az elviselhető kategóriába tartozik.

John: Milyen kismillió akció jelenet? Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány van! És azok is milyenek! Gyorsan lezavarja őket az írónő, hogy Ruby és Liam egymásra tudjon találni. És igenis, messze túl nagy hangsúlyt kap a két fiatal szerelme, vagyis nem, hazudok, inkább Liam vállalhatatlan megnyilvánulásai… brrr…

A szereplőkkel jól “kijöttetek”? Sikerült azonosulnotok a szereplőkkel? Ki volt a kedvencetek?

Netra: Nekem mindenki szimpatikus volt, bár egyesek távolról sem tökéletesek. Ruby bátor, önfeláldozó karakter volt, aki fel tudta találni magát a legváratlanabb helyzetekben is. Liam inkább a semleges szereplő kategóriába tartozik: voltak jó pillanatai, de nekem sok volt, ahogy a hősszerelmest játszotta. Dagi volt az abszolút kedvencem, vicces volt, okos és szerény, szeretett olvasni és kiállt a maga igazáért is. Sokkal többet ki lehetett volna hozni a karakteréből, ha Kék helyett Zöld besorolást kap, mivel akkor a fizikai erőnléte sem akadályozta volna a képessége kibontakoztatásában és jobban illett volna a személyiségéhez is, de én így is szerettem. Zutól viszont többet vártam volna. Úgy éreztem, hogy ő csak egy aranyos töltelékszereplő, akit próbálnak a rivaldafénybe lökdösni, de teljesen értelmetlenül, mert lényegében semmi fontos szerepe nincs a történetben.

John: Egy szereplő sem vált a kedvencemmé. Se Ruby, se Zu, akivel amúgy nem tudtam mit kezdeni, mert egy szót sem szólt, és a némasága számomra nem volt cuki. Dagi meg annyira okos és kicsit túlságosan „felszerelt” karakter lett azzal, hogy ki tudta védeni Clancy erejét, hogy az már mindennek a teteje volt! Ruby gyakorolt Clancyvel, de még ő sem volt képes rá. Ellenben Dagi igen, mert ő Mr. Tökély. Hát nem… Clancy pedig majdnem kedvenc lett, de amit Rubyval tett, az nem tetszett. És Liam? Na, őt hagyjuk is inkább.

Volt kedvenc részetek? Esetleg nagyon utált jelenet? Miért?

John: Mivel több izgalomra és kalandra vártam, egyik jelenet sem lett kedvenc, mert mindegyiket egységesen untam.

Netra: Abszolút nem értek egyet, nekem több kedvenc jelenetem is volt, és egy kiemelkedően utált. Azt a részt például nagyon szeretettem, amikor a Vörösök lerombolták Clancy táborát, Rubynak és Daginak pedig menekülniük kellett. Vagy amikor Ruby elintézte a fejvadászokat! A leginkább gyűlölt pedig egyértelműen az a rész, amikor Clancy kihasználja Rubyt. Na, hát akkor azt hittem, földhöz vágom a könyvet, hátha ezzel jól bemosok egyet a srácnak!

John: Igen, maximum az a jelenet kiemelkedő, amikor a fejvadászok majdnem elkapják a srácokat. Én több ehhez hasonló jelenetet vártam. A tábor lerombolását pedig már majdhogynem csak átlapoztam, mert már annyi béna jelenet volt előtte, hogy teljesen besokalltam és nem tudott érdekelni.

Netra: Nem tudod, mit veszítettél. Nagyon nem. Az volt az egyik legjobb része a könyvnek, nagy kár, hogy kihagytad. Akkor állt össze minden, hogy ki melyik oldalon áll, és hogy mi lett az eltűnt Vörösökkel. Egyszerűen fantasztikus volt!

Folytatásnak adtok esélyt vagy felejtős? Esetleg tervezitek újraolvasni a jövőben?

Netra: Én már tűkön ülve várom a szülinapom, hogy végre megkapjam a sorozat második részét. Kivéve, ha még hamarabb beérkezik a helyi könyvtárba, vagy egyik ismerősöm a birtokába jut. Szóval igen, már nagyon várom, hogy olvashassam a folytatást. Újraolvasni viszont nem szeretek. Ez nem a Sötét elmék hibája, semmilyen könyvet nem olvasok el másodszor, ugyanis félek, hogy akkor megakad a szemem olyan hibákon, amik először fel sem tűntek, és ez lerombolja azt a képet, amit eddig alkottam a műről. Ez is az egyik dilim a sok közül.

John: A távoli jövőben majd igen, mert a lezárása alapján látok esélyt, hogy a következő jóval izgalmasabb lesz, mint az első része. De az nem mostanában lesz.

Konklúzió:

Ennyi lett volna a “csata”, szerintem nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy nem értünk egyet. Na jó, azért van amiben igen: a fülszöveg mindkettőnk szerint túl sokat árul el, a szerkesztéssel is voltak problémáink és a fordításban is találtunk hiányosságokat. Viszont ami a többit illeti, teljesen eltérő véleményen vagyunk: míg Netra rendkívül izgalmasnak találta a történetet, és megszerette a szereplőket is, addig John alig bírta nyitva tartani olvasás közben a szemét az unalomtól, és karakterek sem váltak a kedvencévé.

---

A véleményeinket bővebben is kifejtettük egy-egy bejegyzés keretében, a John-ét ITT, a Netráét pedig ITT tekinthetitek meg.

Reméljük érdekesnek találtátok az első ProCsatát, a jövőben készülünk még hasonlóval. Sőt, már azt is tudjuk, hogy melyik könyvet szedjük szét következő alkalommal. Ha szépen kértek minket, talán el is áruljuk valamelyik social média oldalunkon. Várjuk a véleményeiteket, írjátok meg nekünk, hogy tetszett John és Netra vitája, meg persze azt is, hogy számotokra milyen olvasási élményt nyújtott a könyv: pozitívat vagy negatívat?