Érdekességek · Extra tartalom · filmajánló · Népszerű

5 érdekesség, amit eddig lehet te sem tudtál az Alkonyatról

1. Sarah Blakely-Cartwright és a “Bella érzet” A szerzőnőt és munkásságát talán már te is ismered, ő írta A lány és a farkas című regényt, melyből később sikeres film is készült Amanda Seyfried főszereplésével, azt azonban már csak kevesen tudják, hogy az írónő az Alkonyat rendezőjének „örökbefogadott” lánya, és Erin Schneider fotós segítségével alkották meg…… 5 érdekesség, amit eddig lehet te sem tudtál az Alkonyatról olvasásának folytatása

Agave Könyvek · Agave kiadó · projekt

Richelle Mead – Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

Alig vártam a sorozat folytatását. Igen, tudom, hogy elolvashatnám a régi borítós verzióval is, de számomra sokkal élvezetesebb úgy olvasni, hogy a külső is megkapó, nem csak a szuper történet. Szóval eléggé vártam a könyv megjelenését, és ha minden igaz még idén érkezik a harmadik rész is új köntösben. Eddig nagyon jól eltalálta a kiadó…… Richelle Mead – Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.) olvasásának folytatása

ajánló · Kolibri kiadó · projekt

Tonke Dragt: A Hetedik Út titka

A könyv a borongós borítójával keltette fel a figyelmem, mert árasztott egy kis hátborzongató aurát. Kíváncsi voltam vajon mit tud egy majdnem 60 éves történet. Bizony, az eredeti megjelenés 1966 volt és még sorozat is készült belőle 1982-ben. Ha esetleg valakit érdekelne youtuben megtalálható a sorozat angol felirattal. Szóval nem igazán tudtam mire számíthatok a…… Tonke Dragt: A Hetedik Út titka olvasásának folytatása

Agave Könyvek · Agave kiadó · projekt

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Azt gondolná az ember, hogy 2022-ben a vámpíros könyvek és filmek/sorozatok időszaka már leáldozott, ennek ellenére időről-időre felbukkannak Netflixen, vagy egy új könyvsorozat formájában. Bár jelenleg a tündérek korszakát éljük, hála egy ismert írónőnek, de számomra a vámpírok sosem mentek ki a divatból. Így nem is értem, hogyan maradhatott ki az életemből Richelle Mead -…… Richelle Mead: Vámpírakadémia olvasásának folytatása

adaptáció · Értékelés · Új megjelenések · fantasy · idézetek · könyvajánló · Kolibri kiadó · Népszerű · sci-fi

Joshua Izzo: Avatar: A víz útja

“Ez a könyv olyan terveket és részleteket fed fel, amelyek megmutatják Pandora világának gazdagságát és mélységét, így lehetővé teszi, hogy elindulj a saját utadra Pandorán.És ez még csak a kezdet.” Sigourney Weaver „Merülj el James Cameron Avatarjának lenyűgöző folytatásában, az Avatar: A víz útjában. A film készítői segítségével megalkotott képes útmutató minden kérdésedre választ nyújt.Nézd…… Joshua Izzo: Avatar: A víz útja olvasásának folytatása

Érdekességek · Értékelés · fantasy · könyvajánló · Kolibri kiadó · sci-fi

Izzo Joshua: Az Avatar világa

„Fedezd fel James Cameron Avatarjának elképesztő világát!Látogass el a Pandorára, és térképezd fel minden apró részletét a kivételes földrajzától kezdve a növény- és állatvilágán át az egekig és a tengerekig.Ismerd meg a na’vik kultúráját és a korábban ismeretlen tájak különböző klánjait.Találkozz azokkal az emberekkel, akik kizsákmányolnák ezt a fantasztikus birodalmat, és azokkal is, akik meg…… Izzo Joshua: Az Avatar világa olvasásának folytatása

ajánló · Értékelés · könyvmolyképző · Könyvmolyképző Kiadó

Amie Kaufman & Ryan Graudin: A pislantások közötti világ (A pislantások közötti világ 1.)

Amie Kaufman neve már jól ismert számomra, hiszen már korábban is élvezettel merültem el az általa írt Lehullott csillagok és az Aurora felemelkedése című könyvekben. Azt kell mondanom, hogy mindkét mű lenyűgözött, és a gyönyörű borító is felkeltette az érdeklődésemet a Pislantások közötti világ iránt. Így tehát természetes választásnak tűnt, hogy ez a könyv is…… Amie Kaufman & Ryan Graudin: A pislantások közötti világ (A pislantások közötti világ 1.) olvasásának folytatása

Agave Könyvek · Agave kiadó · Értékelés · Új megjelenések · fantasy · idézetek · könyvajánló · Népszerű · projekt · történelem

Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány

„A Mulan ​és az Akhilleusz dala találkozik ebben a költői bemutatkozó regényben, ami háborúról és végzetről szól egy alternatív, lenyűgöző Kínában. Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét… 1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán a…… Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány olvasásának folytatása

Agave Könyvek · Agave kiadó · Érdekességek · Új megjelenések · Extra tartalom · fantasy · könyvajánló · Népszerű · projekt · történelem · top 5

5 ok, amiért szeretni fogod A nappá vált lányt

Az e heti projektünk keretében A nappá vált lány című történelmi fantasy került előtérbe, amely külföldön már olvasók millióit meghódította, most pedig hozzánk is megérkezett, hogy sok-sok hazai könyvmoly szívében is elfoglalhassa a neki szánt helyet. Ebben a bejegyzésben 5 olyan okot gyűjtöttem Nektek össze, amiért szeretni fogjátok ezt a regényt. 1. A lenyűgöző világfelépítés…… 5 ok, amiért szeretni fogod A nappá vált lányt olvasásának folytatása

Agave Könyvek · Értékelés · Új megjelenések · fantasy · LMBTQ · történelem · történelmi vonatkozás

Shelly Parker-Chan: A nappá vált lány

Fülszöveg: A Mulan és az Akhilleusz dala találkozik ebben a költői bemutatkozó regényben, ami háborúról és végzetről szól egy alternatív, lenyűgöző Kínában. Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét… 1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán…… Shelly Parker-Chan: A nappá vált lány olvasásának folytatása